A fiatalok a nemzetközi csereprogram keretében ismerkednek Lendvával

hétfő, 9. Szeptember 2019

Pénteken a Városházán látogatást tettek a hat európai országból érkező fiatalok, akik ismerkednek a kisebbségek sokszínűségével.  Lendva a múlt héten pénteken és szombaton vendégül látta a helyi kulturális örökség népszerűsítésével foglalkozó öt ország projektjének keretében idelátogató fiatalokat is.

Nemzetközi csereprogram

A jelen nemzetközi ifjúsági csereprogram résztvevői Szlovéniából, Litvániából, Görögországból, Olaszországból, Romániából és Horvátországból érkeztek. A program szeptember 2 – 11. között zajlik és ennek keretében pénteken Lendvára látogattak. Az ifjúsági csereprogram célja, hogy a fiatalok megismerkedjenek az Európában, így Szlovéniában  élő kisebbségek sokszínűségével. Az ifjúsági csere keretében bevált gyakorlatokkal is ismerkedtek. A városházán tájékoztatást kaptak Lendva Község alapvető adatairól, valamint az Európa Kulturális Fővárosa 2025 elnyerésére irányuló pályázat előkészületeiről, továbbá megtekintették Lendva város turisztikai és kulturális nevezetességeit.

A kulturális örökség promóciója

Az ENriCH című projektet, amely többek között a helyi kulturális örökség népszerűsítésével, valamint a fiatalok ennek megőrzésével foglalkozik, öt európai ország szervezetei irányítják. A projektben részt veszenek a fiatalok Szlovéniából, Észtországból, Franciaországból, Magyarországról és Ausztriából és a találkozók, különféle műhelymunkákon keresztül elmélyülten kutatják a helyi és az európai kulturális örökséget, valamint hogy milyen kapcsolatban állnak velük. A projekt keretében szervezett 7. találkozó a múlt pénteken és szombaton zajlott Lendván, a találkozó házigazdája pedig a Lendvai Népegyetem volt.

 A kulturális örökséggel való ismerkedés Lendván a Városháza előtt - ahol Magyar Janez polgármester fogadta őket -  zajló jubileumi 40. Lendvai szüret megtekintésével zárult.

A projekt fő célja a helyi döntéshozók és főként a fiatal állampolgárok támogatása volt az európai identitás, valamint a történelmükben és a kulturális örökségükben rejlő közös értékek feltárása során. Az európai kultúra ugyanis a sokszínősége és gazdagsága folytán a tudás alapvető forrása, ezért igen fontos ismételten felfedezni és népszerűsíteni az európai országok és közösségek által kialakított  kulturális örökséget és az értékeket.