Glavna ulica 20
9220 Lendava/Lendva
Lendván a mai koncerttel a csillagok alatt kezdetét veszi a Vinarium fesztivál, amely augusztus utolsó hetében a Bográcsfeszt hagyományos gasztronómiai rendezvénnyel, a Szlovénia területén megjelent első nyomtatott könyv 450. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi tudományos konferenciával, öt szabadtéri etno esttel, a Lendvai szürettel és a Vinarium kilátótorony nyolcadik évfordulója megünneplésével várja a látogatókat.
A pénteki program a 450 éve jelent meg az első nyomtatott magyar könyv Alsólendván a reformáció idején című nemzetközi tudományos konferencia jegyében telik. Nyolc előadó lép fel – többek között a budapesti Országos Széchenyi Könyvtárból is, ahonnan ideszállították a mai Szlovénia területén nyomtatott legrégibb könyveknek számító könyvkülönlegességeket. A könyvek magyar nyelven íródtak, és a szélesebb közönség is láthatja őket. A program esti részében a látogatókat jazzkoncert várja a lendvai Színház- és hangversenyterem nyári színpadán.
Augusztus utolsó szombatját Lendván már hagyományosan a Bográcsfesztnek tartják fenn, amely fesztivál a legnagyobb bográcsgulyásfőző versenyként az utcai társalgásról és a békés együttélés kultúrájáról ismert. A Bográcsfeszt alatt gazdag egésznapos program várja a látogatókat, a szervezők pedig ingyenes körutazásokról is gondoskodtak Lendva központjától a Vinarium kilátóig.
Vasárnaptól a Színház- és hangversenyterem nyári színpada öt etno estnek ad otthont. Roma, szlovén, magyar, horvát és szerb (újvidéki) est vár a közönségre. A látogatók minden este ízelítőt kaphatnak az egyes nemzetekre jellemző zenékből és ételekből.
Az első iskolanapon, szeptember 1-jén a lendvai Városháza melletti Korona vendéglő helyiségeiben a lendvai borok estjén a legjobb lendvai borászok mutatkoznak be.
A fesztivál szeptember 2-án zárul, amikor a régi városközpontban és a Cubis szálloda mellett megszervezik a Lendvai szüret néprajzi és gasztronómiai rendezvényt a hagyományos felvonulással és a színes egésznapos kísérőprogramokkal. Ugyanezen a napon a Lendvahegyen többek között külön kedvezményekkel ünneplik meg a Vinarium kilátótorony nyolcadik évfordulóját.
A fesztivál részletes programja és további információk: www.lendava-lendva.si.
MA NE MULASSZA EL AZ ELSŐ CSILLAGOK ALATTI KONCERTET A VÁRFAL PLATÓJÁN