1977 óta május 18-án ünnepeljük a múzeumi világnapot, amikor ingyenes a belépés a múzeumi intézményekbe. Ezen a napon számos múzeum és galéria készít különböző eseményeket látogatói számára, ezzel is meginvitálva őket az állandó és időszakos tárlataik megtekintésére.
A település örökségéről gondoskodó központi lendvai intézmény, a Lendvai Galéria-Múzeum is színes és gazdag programmal készült. A Polgárosodás, Nyomdászat és Ernyőgyártás Múzeumában a kora délelőtti órákban Ernyőfestő foglalkozást szerveztek a gyermekek számára, amely tartalmilag kapcsolódott a lendvai ernyőgyár 120. évfordulójához. Erről dr. Lendvai Kepe Zoltán készített alkalmi kiállítást.
A kiállítást Magyar Janez, Lendva Község polgármestere nyitotta meg, aki így fogalmazott: „Lendva gazdag, több, mint 830 éves múltra tekinthet vissza, amely időszakban a nyomtatástól kezdve a sporton át egészen a gazdaságig sok mindenben voltunk elsők vagy a legjobbak. Európa ezen részén az ernyőgyártás területén is úttörő munkát végeztünk, a lendvai esernyőket, napernyőket és kötöttárut Európa-szerte és másutt is ismerték. Örömmel tölt el, hogy a mai napról való megemlékezésbe a legfiatalabbakat is bevonták, hiszen őket is elődeink eredményeinek a tiszteletére kell tanítanunk, egyúttal pedig meg kell mutatnunk nekik, hogy itt és ma is képesek vagyunk minőségi és sikeres történeteket írni Lendván.”
A múzeumi világnapot kivételes koncert zárta a zsinagógában, ahol a lendvai Novak Pia és Kaan Baysal zongorista Áriák és dalok koncertjével mutatkoztak be.
Az alsólendvai ernyőgyár 1904-ben Wortmann Béla varrodájából alakult ki az Alsólendvai Takarékpénztár (ma a Főkonzulátus épülete) udvarán álló épületben. Ez első ernyőgyárként jegyzik az Osztrák–Magyar Monarchia magyar részén, és olyan sikeres volt, hogy már 2 év után részvénytársasággá alakult át, a rákövetkező évben pedig megépítették a szecessziós jegyeket hordozó gyárépületet (a ma az ún. „fehér házat”). Kezdetben a lendvai ernyőgyárban átlagosan 30–40 munkás dolgozott, ez időben naponta körülbelül 270–350 ernyőt készítettek. A lendvai ernyőgyár műszaki fejlődésében fontos szerepet játszott az 1935-ös esztendő, amikor a tulajdonosok széleskörű korszerűsítésbe kezdtek, az ernyőgyárat elektromos gépekkel szerelték fel, és egy új részleget, a kötödét is létrehozták, amely 1936-ban 44 munkással kezdett üzemelni. Nem sokkal ezután Zágrábban elkezdte működését az ernyőgyár leányvállalata, amely egyben a horvátországi és a többi jugoszláv terület elosztópontjaként működött. 1945 tavaszán a gyár épületet teljesen kifosztották, és fogdaként kezdték el használni, majd átadták a „Nafta” olajfinomító vállalatnak. A kötöde gépeit a ljubljanai „Angora” textilvállalathoz szállították el, az ernyőgyár gépeivel pedig 1947. június 20-án az egyik Fő utcai épület alagsorában újraindították az ernyőgyártást. 1959-ben az ernyőkészítő műhely új helyiségekbe költözött. Mindez hatalmas lendületet adott a vállalatnak, hiszen a következő évben már 189 munkást alkalmaztak, akik éves szinten több mint 160.000 ernyőt gyártottak. Ez évben a vállalat kötödével is bővült, egyúttal pedig felvette az „Indip” (Industrija dežnikov in pletenin/Ernyők és kötöttáru üzeme). Ugyanezen évtől a lendvai ernyőgyár termékei a külföldi piacokon is megjelentek, többek között Lengyelországban, Etiópiában, Albániában, a Szovjetunióban, Hollandiában, Kanadában, az USA-ban, Csehszlovákiában, Angliában és Franciaországban. Az Indip 1966-ban mintegy 400 munkást alkalmazott. A lendvai ernyőgyár problémái az 1980-as években a távol-keleti áruk mind erősebb térnyerésével kezdődtek. A jugoszláv gazdasági és politikai válság is negatív kihatással volt rá. A piaci viszonyok a lendvai Indip ernyőgyárat térdre kényszerítették, majd a céget 2001-ben fel is számolták. Az 1904-ben alapított vállalat nem élte meg működése 100. évfordulóját, a lendvai ernyőgyártás pedig véglegesen megszűnt.
